Again...

Igen, ismét elindult az, amit minden szülő epekedve, és minden diák antiértelemben várt. Egyszerűen még most sem hiszem el, hogy megint itt van, és járhatok, tanulhatok, alig lélegezhetek, és a minőségét sem vagyok képes igazán felfogni. Le vagyunk terhelve. Máskor akkor adnak fel ennyi házit, tanulnivalót, amikor az év közepén vagyunk, de nem, már most, az első héten folyamatosan piszkálni kell minket, már mondjuk, milyen faktunk lesz, mindent már ebben a szent pillanatban, minden tantárgy hülyeség, csak az nem, amit az a tanár tanít, persze az senkinek sem számít, mivel is akarunk mi konkrétan továbbmenni.

Nem leszek hosszú, igazából erőm sincs írni. Nem pörög az agyam, egyszerűen, le vagyok blokkolva, válság van, ezek szerint az agyi kapacitásomban is. Éppen felvilágosodom, drága irodalomtanárunk által, aki első órán leterrorizált minket, és írtunk egyfolytában. Holnap meg felelés belőle, és biztos, hogy nem egy ember. Jó lesz...

Három kávét ittam meg, mit használt? Semmit. Semmit. Ugyanúgy csukódnak a szemeim, és még mindig ásítok. Törin, első órán azt hittem el is alszom. Kávézni fogok, igen, de erősebbet, még erősebbet. Anyának nem tetszik az ötlet, szóval sutyiban fogok. Nem fogom bírni nélküle.

Francia... Hagyjatok, hagyjatok. Már megint én vagyok folyamatosan basztatva, nem igaz, hogy nem képes leszállni rólam. Miért kell engem piszkálni? Nem lehet ok, hogy nem vagyok jó, mert egész jó vagyok. Az sem, hogy túl jó, mert vannak nálam sokkal jobbak. Nem szóltam be neki, nem volt semmi, tökre normális voltam, mégis én vagyok ugráltatva, pitiáner dolgok miatt. Nem fogom bírni egy éven át, nem. Ha tényleg így lesz...
Évvégén leosztályozózom belőle, és au revoir.