Még ha késve is...

Találkozó, 2009. július 12. 11:00 Keleti pályaudvar, Érkező-indulótábla alatt. Igen-igen, erről beszélek én most, és fogok is most szerintem egy ideig. Próbálok mindent leírni, a lehető legjobban, saját véleményemmel fűszerezve.

Jó volt. De tényleg, én nagyon jól éreztem magam. Bár érezhető volt, hogy a társaságnak azért még össze kell szoknia, és mégis csak első találkozó volt, nagyon élvezetesen volt, egy-két dolgot leszámítva. Mindegy, ezekre majd visszatérek később, amikor jön a sarkalatos pont, de hát blogról van szó, jogom van leírni majd a mellékes megjegyezni valókat.

Nem untatok senkit sem azzal, hogy hogyan kerültem oda, milyen módon, csak röviden mesélem el az utamat, ugyanis volt ott egy-két érdekes részlet. 569-es tokaji IC járat... Tibi, mondom röviden. Jó-jó. Szóval, megtaláltam a fülkémet, és a kocsimat, nagy nehezen, egy ember segített ki, hogy én kapásból rossz irányba indulok, szóval a másik irányban keressem a 370-es kocsit. Egy idős házaspárral voltam egy fülkében, olyan Roxfort-feeling volt, még a vonat is piros volt, szóval nagyon király volt. ^^ Lefelé menet velem akarták kinyittatni az ajtót, előre is engedtek volna, de én beálltam hátra, hogy fogalmam sincs, hogy kell kinyitni, szóval maradok inkább itt, menjenek nyugodtan előre. Kiderült, hogy egy kivilágított zöld gombot kell megnyomni, és máris minden jó lesz, de hát na, én ilyen vagyok, és kész.
Valahova nagyon hátra érkeztem, szóval előre kellett sétálnom, azt hittem, hogy bemegy a vonatom egyenesen az épületbe, eddig mindig így volt - a Nyugatiban. Az első ember, akit megláttam, Rosetta volt, nagyon örültem neki, hogy ott volt, és itt is nagyon köszönöm neki. =] Ott volt vele már Aido, Wia, Cala és Blaze is. Nekik köszöntem, Erin ki is jelentette, hogy ő nem ölelkezik, meg puszil, szóval ezt felejtsem el, szóval neki járt a barátságos vállon veregetés, mint ahogy azt megbeszéltük. :D Később intett Virág, hogy menjünk már oda, hát igen, tipikus esete, hogy ők ott állnak ketten Castorral, és a tömeg menjen oda, ne pedig ő. Castor meg ugye végig maradt mellette, így ő sem jött. Nekik is köszönés, majd lassan még érkeztek ember, köztük Raphael, meg Togi, aki Kamillákat kísérte. Lassan mindenki megérkezett, szóval gyűlt a társaság. Páran elmentünk a Mekibe, hogy azért vegyünk valamit. Erinnel filóztunk (akivel amúgy első percben megtaláltuk a közös hangot, hát nem is csodálkozom :D), hogy menjünk-e kávézni, de a végén nem mentünk, és mint kiderült, negyed óra Meki közepén beszélgetés után, hogy mindenki rám vár, hogy vegyek már végre valamit. Jellemző... :D

Visszamentünk, megérkezett Amelie is, szóval minden oké volt, el is indultunk, jó lassan. Virág ellopta a beugrót, amit Erinnel ketten csináltunk, hogy ő majd cipeli, így a füzetem is. Rosetta megmutatta, milyen könnyen ki lehet engem rabolni, hátulról. Utána meg beállt mögém, és elkezdtünk menetelni. Itt volt kavar, szerintem még Virág sem volt benne teljesen biztos, merre menjünk. Mi mentünk, vissza is szólítottak minket, mert állítólag túlságosan is sietünk. Az elején az volt a gond, hogy szinte nem is megyünk, na mindegy. Megérkeztünk, az a lényeg. Lepakoltunk, rendeltünk, én mérget rendeltem, ami amúgy ha jól emlékszem a Wild cherry névre hallgatott más néven, isteni volt, imádom Erint meg Blaze-t, ők javasolták.

Virág köszöntőt mondott, oké, ezen is túl voltunk, ezután jött a "szivatós" feladatsor, amiben szerintem nem volt semmi gáz egyáltalán, de mindegy. Mi abban a szivatás, hogy elmondjam Gerard szerelmi életét? Persze úgy adtam elő, viccből, mintha Nikol itatta volna le, amikor lefeküdtek, de hát most na, csak vicc volt, Virág meg komolyan vette, szerintem.

Amint ezzel megvoltunk, jöhetett a beugró. Virág mondta, hogy vegyük komolyan, ami egy hülyeség, játékot nem fogok komolyan venni, i'm so sorry. Elkezdtük a dolgot, először valami hülye táblás dolgot akart ránkerőltetni, de mi ahhoz nem alkalmazkodtunk, sima Beugrót készítettünk Erinnel, szóval kiharcoltuk, hogy csak azért is olyan lesz, mint amilyen mi mondunk (Don't try to understand me just do the things I say :P). Meg is lett, elkezdtünk játszani, először nem volt nagy lelkesedés, alig szólítottak a zsebszövegnél, csak mi Erinnel, felváltva, de a végén csak belejöttünk, a váltóláz szerintem jól sikeredett. Amikor azt mondták, adjam elő Gerry-sen azt, hogy a Warenia által rendelt rózsaszín combfixet Gerardhoz küldik ki, félreértés miatt, elgondolkoztam, mert hát na, Gerard összetett jellem, hangulatfüggő nála nagyon, olyan, mint a tavasz.

Megvoltunk ezzel is, a végén, Raphael iszonyatosan sokat szerepelt, de röhögtünk rajta nagyon, szegény be is verte a fejét. Virághoz aggasztó telefon jött, de az öcsijével már minden rendben, szóval oké minden. Mivel a levegő elfogyott, felmentünk a galériarészbe, ahova a végén felvittük a laptopot is. Csak extrások voltunk ott, persze, hogy el lettünk könyvelve klikként. A többiek cigiztek, szóval jogunk volt nekünk is felmenni, mert már fulladoztunk. Ráadásul Erin elhozta a k*rva nehéz laptopot, feleslegesen, ez a 15 perc gépezés kijárt nekünk, amíg üdvözöltük otthon maradt társainkat. Virág persze félrehívott, és előadta a sértettet, hogy nem ezért hozatta a laptopot, mi ő, nagyfőnök? Na mindegy, no comment... Ezután volt a kvíz, 1-2 kérdés kivételével én mindenre tudtam volna válaszolni, szóval nem volt nehéz, nekem, aki végig itt volt az oldalon.

Ezután pedig sajnos már mennem kellett, szóval kisétáltunk páran, akik szintén mentek, Blaze, Erin, Aido, meg ugye velem Rosetta. :-) Én végig paráztam, hogy nem érjük el a vonatot, plusz annyi aluljárón mentünk át a Sirius felé menet, hogy nem tudtuk Rose-zal merre menjünk, mert a többiek a Blahán felszálltak a villamosra. Mindegy, követtünk pár külföldi egyetemistának kinéző embert, és elég lett volna egy zebrán átmenni, onnan meg egyenesen a Sirius felé, nem pedig 6 aluljárón át. :D Megköszöntem mindent az én kicsi Rose-nak (megint köszííí ^^), beszélgettünk, majd felszálltam a vonatra, és jöttem haza.

Imádtam, de komolyan, nagyon jól éreztem magam. ^^ Azt kihagytam, hogy kineveztem időközben Kumikot prefinek, akivel azóta is meg vagyok elégedve. :) Szóval köszönöm mindenkinek, aki ott volt.

És hiányzott Amy. :( Olyan jó lett volna, ha ott lehetne. Meg Ari is. :(

Tanterv

Megírtam, befejeztem, büszke vagyok magamra, de komolyan. 5 perc alatt összehoztam a másodikos bájitaltan tantervet, és tök király lett szerintem *-* És mindenkinek tetszik, akinek eddig mutattam, szóval külön jó minden.

Don't try to understand me... just simple do the things I say...

Igen, megtaláltam a következő aláírásszöveget. Szerintem tökéletes, Gerardhoz illik, aki pedig azt mondja, hogy nem, az hazudik. És ez nem más, mint az iromány címe is. Nem tudom, miért ezt írtam oda, de most tökéletesen illik a hangulatomhoz. Engem nem megérteni kell, meg se próbáld, azt mondok, ami a szívemen van, ott pedig nincs képlet, nem lehet kiszámolni.

Nem tudom, hogy miről akarok írni. Majd talán kitalálok valamit időközben. Először is szeretném kijelenteni, hogy nagyon szeretem Amyt, persze. Lehet, hogy mostanság ezt nem nagyon éreztettem, pedig így van. Igyekszem írni a táboros, meg találkozós élménybeszámolómat is, hamarosan meglesz, i promise, de annyira, annyira nagy sietésben vagyok mindig, és még így sem érem utol magam.

Írni kellene bájitaltanra, de nem visz rá a lélek. Fel kellene keresni Daeront is, hogy segítsen már egy anyagot megírni, mert egyszerűen nem tudok rá időt szakítani, pedig tudom, hogy kellene. Tantervet is össze kellene már dobni, de nincs semmi ihletem még, sajnos. De majd lesz, tudom én, csak idő kérdése, tényleg. Augusztusban mindenképpen lesz. És tengerpartot akarok, mert ott minden könnyebb, és mindenre van ideám, de komolyan, és hiányzik, a hideg tengervíz, ami előtt mindig is szórakoztam, hogy én ebbe nem megyek bele, merthogy nagyon hideg, és nem bírom, de persze anélkül nem élet az élet a parton, hogy ne menj bele, szóval negyed óra gürcölés után csak belevágtam magam. És hiányzik Viki úszásoktatása is, meg, hogy milyen türelmes volt már velem, pedig nulla tehetségem van hozzá.
Na meg, hogy képes volt elviselni a sok csesztetésem, Dáviddal kapcsolatban.

Ariiiii. Táborban van, hiányzik. Nagyonnagyonnagyon. Amy is nagyon hiányzott, amikor a Balcsin volt. Olyan rossz volt, mégis neki biztos tök király lehetett, mondta is, és én elhiszem. De régen voltam már ott is, pedig kiskoromban mindig lementünk, minden évben, minden nyáron, egy-két hétre. Most meg... rohanás, semmire sincs idő, más célok, más vágyak. Új-Zéland, igen, az a király.

Írt smst. Sírt. Sírt. What happened? Miért sírtál? :( Ma fel kell hívnom, meg kell tudnom, ki bántotta, vagy, hogy milyen nézeteltérés támadt. Vagy talán Jack? Mert igen, elhanyagolja, és igen, én tudom, hogy ez Arinak fáj. Félek.

Csak kialakult ez így a végére, legalább nem a semmiről írtam. És ne feledd az igét: Don't try to understand me... Ne keress logikát ebben a bejegyzésben sem.

Nehéz...

Nehéz... Egyszerűen már hetek óta ezen töröm a fejem, és mindig ott lyukadok ki, hogy rossz minden így, és mindenről én tehetek. Mennyire fájdalmas lehet neki. És megutáltatom magam. Mesteri vagyok benne, könnyen megy, mégis nehezen. Paradox, de így van. Nem akarok tőle megválni. Pedig lehet, hogyha én nem lennék, akkor minden könnyen menne neki. Hiszen én vagyok, az aki összezavarja, a saját elmondása szerint. És én miért érzem azt, hogy nem szabad közéjük állnom, mégis azt teszem? És miért teszek meg mindent azért, akár még önszántamon kívül is, hogy ez ne legyen így? Hiszen én szeretem, nagyon, elmondani nem tudom, mennyire, mindent. Mindent imádok rajta. Nem láttam még, mégis imádom, és úgy érzem, hogy nem tudnék nélküle élni. Pedig eddig ment. De most már tudom, hogy nélküle teljesen üres az életem. Ha ő nem lenne, lehet, hogy nem lennék az, aki. Kell... Piszkosul. És tiltottan. Látni szeretném, mégis, a kilométerek nagy hátrányt jelentenek. És még mindig ott van mögöttem a gondolat, hogy én csak a bajt okozom, és az ő rendes életét teszem tönkre. És ki kellene onnan lépnem. De nem akarok. És a része akarok lenni, úgy, ahogy ő az én egyik részem, az én egyik énem. Hiszen... szeretem. Minden szava egy csoda számomra, ahogy leírja azokat. Az, hogy itt van velem, hogy szóbaáll velem. Pedig én annyi hülyeséget elkövetek, ami miatt utálnia kellene... És lehet, hogy azért teszem, hogy megutáljon. Hogy neki jobb legyen. Mert már mondtam, nékülem neki könnyebb lenne, és jobb.

Mocskos gondolatok... Utálok gondolkozni. El akarom veszteni ezen képességem.

Könnyebb lenne nélkülem?

Gondolkodni rossz

Túl sokat gondolkozok. Ezt már régóta tudom, de sajnos mindig póruljárok miatta, és ilyenkor rá kell döbbennem, hogy már megint felesleges volt. Bár néha hasznos, de ez egyre ritkább mostanság. Vajon ezek a kis röpke mondatok, melyek átszállnak agyamban egyszer elnyelnek? És én is egy fekete lyuk maradok, a nagy semmi közepében? Egy halott, akit a szürkeállománya vitt a sírba?
De én azt nem akarom, és mégis, tessék, tökéletes irányt mutatok arrafelé. És ez borzalmas érzés.
Szeretem.
És ha egyszerűen arra gondolok, hogy ő vajon mit gondolhat, miközben leírja nekem a hasonló mondatot, akkor elkezd rázni a hideg. Hiszen mi van, ha az, aki ezt írja neked, csak toleranciából írja, de nem így érez? És nekem egyáltalán miért kell ilyenen törnöm az agyam?
Szeretem, hiányzik, akarom, magamnak, csak magamnak, senki másnak.
Az érzelem egy tőr, mely lassan kiszúrja a szívem, és nem marad ott semmi. Csak az üresség. És mégis, az az üresség is ugyanúgy imádni fogja őt.

Még egy hónap. Túl sok. Nagyon. Baktalórántházát akarok, augusztust, és akkor láthatom. Nagyon várom már, nem bírom ki, most akarom látni őt. Jajj, őt is nagyon szeretem. Mondomén, hogy az érzelmeim, és a gondolataim fognak egyszer végezni velem. Miért van az, hogy nekem ekkora magas a ragaszkodásfaktorom, és én mindenkihez ennyire kötődöm?

Augusztust akarok, és nyűgös leszek, ha nem jön el azonnal.

Nyaraltam. Jó volt nagyon. Nem fogom sokáig taglalni, mert készül róla egy hosszabb lélegzetvételű leírás, de azért a tényt megemlítem. Bár voltak döccenők, miszerint már megint ki lettünk rabolva, azért jó volt nagyon, bár nem mentünk Velencébe. Kiküldtem ott a képeslapokat, pedig apám próbált rávenni, hogy majd adjam fel itthon, hamarabb megérkezik, és olcsóbb. Nem érdekel a pénz, akkoris ott adtam fel, és kész. És legalább a postás beszélt angolul, ez azért tetszett, mivel mindenki csak német. Na jó, a recepciós is, bár borzalmasan. De a péksüteményes nőci (akinél négy darab meggyes rétest vettem, 2000 ftért, körülbelül), csak németül, meg horvátul. És mondta, hogy zusammen. Akkorát röhögtem, nem értette miért.

Coming soon.